top of page

Gyereknapi gondolataink 2021.


Minden évben május utolsó vasárnapján van Gyereknap. Mondhatnám, hogy ezen a napon ünnepeljük az életünket beragyogó gyermekeket, de ez nem lenne igaz, hiszen velük és nekik minden nap vidám, gyerekkacajtól hangos ünnepnap. Ők a szerencsések. És vannak a többiek...


Fotó: noklapja.hu


Tegnap megütötte a fülemet egy mondat: "...mert minden gyermek megérdemel egy szerető családot". Miklósa Erika művésznő szájából hangzott el ez a nagy igazság, amivel szívünk legmélyéig egyetértünk. És ha abban mi magunk nem is tudunk segíteni, hogy ez megvalósuljon, múlt héten legalább pár kislánynak lehetőséget adhattunk arra, hogy valami más, jobb legyen, mint szokott.


Kozarics Viktor, a mi legkreatívabb, csupaszív ruhatervező és korábban esküvőszervező kollégánk hívta fel a figyelmünket egy lakásotthonra, ahol 10, családjából súlyos indokok alapján kiemelt, 11 és 17 év közötti lány él. Kreatív, inspiráló és szociálisan rendkívül érzékeny emberekkel van szerencsénk dolgozni, akiknek segítségével megvalósulhatott egy eredetileg karácsonyi ajándéknak szánt, majd a pandémia miatt végül egy szép májusi szerdára eső nap, amikor ezek a lányok (nevelőjük felügyelete mellett) királylányokká válhattak.


Smink (Vincze Brigitta Makeup), ruha (KozaricsViktorDress), fotózás (Borbás Betti, Bokodi Timi) egy varázslatos stúdióban (Inside), meseszép dekorációval (DekoWishCo - Schnell-Muszti Anita), ráadásként finom ételek (Bagoly Street Food) és sütemények (Mischler Cakes) és a legfontosabb, amit kaphattak: kizárólagos figyelem.

Figyeltünk rájuk. Ez a nap értük volt: hogy örüljenek, érezzék, hogy van, aki őszintén kíváncsi rájuk és hogy ha belenéznek a tükörbe lássák egy másik arcukat is és a reményteli jövőjük lehetőségét. Szerettük volna képekben is megmutatni nekik, emlékként a kezükbe adni az átalakulásuk esszenciáját, hogy ne felejtsék el: ők is csodálatosak és értékesek.

Ha családot nem is, de támogató közeget, szavakat és biztatást, segítő kezet, inspirációt adhattunk akár csak egy napra is.


Fotó: saját (2021.05.19.)


A mesében Hamupipőke a bál végén elveszíti cipellőjét. Ezek a lányok azonban a nap végén hatalmas szívű és rendkívül nagyvonalú barátnőmnek, Petricsevics Krisztinának és az Eminent Pilates és Gyógytorna Központnak köszönhetően mind 1-1 pár, általuk választott új cipővel térhettek "haza", Szentlőrincre.


Nos, ez a nap nekünk is meseszerű volt. Érzelmi hullámvasút. Mert persze nem minden történet végződik happy end-del. De nekünk ebben az esetben tényleg a részvétel volt a legfontosabb és a remény, hogy egy fecske is csinálhat nyarat és hogy 8 kislánynak adhattunk előre hozott, emlékezetes, vidám Gyereknapot. Köszönjük, hogy részesei lehettünk!


Minden gesztus, minden gyerek számít és igen, adni a legjobb érzés a világon.


* Az eseményről a program karitatív jellege, valamint a 18 év alatti gyerekek személyiségi jogaira való tekintettel jelenleg nem szeretnénk arcot is mutató fotót publikálni.

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page